|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Héjja Julianna 2009. szeptember 21.A Békés Megyei Levéltár Sarkadon rendezett tudományos ülést Kovách Géza aradi történész emlékére. Az öt éve (2004. október 10-én) elhunyt aradi történész, miután a határ átjárhatóvá vált, gyakran fordult meg magyarországi levéltárakban (is), és jó kapcsolatot alakított ki ottani kutatókkal – köztük a gyulaiakkal. (A Békés Megyei Levéltár székhelye Gyula.) Kovách Géza hagyatéka a gyulai levéltárba került. Szász Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója korszakolta annak a kornak (1944–2004) a román történetírását, irányultságát, amelyben Kovách Géza alkotott. Ujj János tanár, helytörténész, az egykori barát, kolléga, A Gazsi c. könyv szerzője vázolta Kovách életpályáját születésétől haláláig. Csetri Elek kolozsvári történészprofesszor azt az időszakot elevenítette fel, amelyben Kovách Géza kollégájaként 1946-tól a Bolyai Egyetemen diákoskodott, majd oktatói karában töltött – mondvacsinált okok alapján történt eltávolításáig. Puskel Péter újságíró, író tanáráról, mentoráról, a barátról emlékezett meg. Blazovits László szegedi egyetemi tanár Kovách Géza A Bánság demográfiai és gazdasági fejlődése (1716–1848) című nagy összefoglaló munkáját méltatta. Héjja Julianna főlevéltáros Kovách Géza irathagyatékáról beszélt. A gyulai levéltárba került hagyaték: személyes és családi iratok, a közel hatszáz partnerrel (történészek, néprajzkutatók, újság- és folyóirat-szerkesztőségek, könyvtárak, levéltárak stb.) folytatott levelezés, kéziratok, tudományos és ismeretterjesztő cikkek, könyvismertetők stb. A sarkadi ülésszak: Kovách Géza életművének első áttekintése. /Jámbor Gyula: Kovách Géza-szimpózium Sarkadon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./2014. október 2.Október 3-án, péntekenDr. Kovách Géza-emléknap 2014. október 3-án, pénteken 11 órakor lesz Az én falum, a mi történetünk címmel Arad megyei magyar iskolák diákjai által ez alkalomra készített, lakóhelyükhöz kapcsolódó helytörténeti dolgozatok és az azokat tartalmazó nyomtatott kiadvány bemutatója. A rendezvény vendége dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója. 16 órakor dr. Kovách Géza munkássága (szimpózium). Házigazda Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke. Az itt elhangzó előadások: Réhon József A Kovách Géza Baráti Kör munkája; dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár fő levéltárosa: Arad krónikása – Kovách Géza történész-tanár tudományos munkássága; dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója: Arad Márki Sándor naplóiban. A szimpózium folytatásaként Ujj János Aradi emlékhelyek az I. világháborúból című könyvének a bemutatója. A szervező, a Szabadság-szobor Egyesület vezetősége minden érdeklődőt szeretettel vár a nap rendezvényeire. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 2.Dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár fő levéltárosának előadása a Kovách Géza-emléknaponArad krónikása, Kovách Géza történész-tanár tudományos munkássága Működése fő színterén, Aradon nehéz Kovách Gézáról szólni. Itt, ebben a városban és javarészt a Csiky Gergely Főgimnázium falai között telt életének java része. Sokak személyes ismerőse volt a tíz éve elhunyt tanár, a tudós, az ember, a barát, mindenki Gazsija. A róla kialakult kép – különösképpen a tudósportré – a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárába, Gyulára került irathagyatéka alapján tovább finomítható. Kovách Géza 1925. december 22-én született Székelyudvarhelyen. Alapfokú iskoláit 1936–1940 között a zilahi református elemiben, gimnáziumi tanulmányait ugyanitt, a Wesselényi Kollégiumban folytatta. A múlt iránti érdeklődése már ekkor megmutatkozott, ötödik osztályban a magyar történelmi versenyvizsgán jutalomban részesült. A középiskolai évek alatt osztálytársával, az író, szociográfus László-Bencsik Sándorral (1925–1999) diáklapot is szerkesztett. 1944-ben érettségizett, de a háború és a hadifogság miatt csak 1946-ban iratkozhatott be a kolozsvári Bolyai Egyetemre. 1948-ban itt végzett történelem–néprajz–földrajz szakon. Tanulmányai befejezését követően egy évig a Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetben gyakornokoskodott. Ennek a nyitott, rendkívül közvetlen fiatal professzornak sikerült hallgatói körében a néprajz iránti érdeklődést felkelteni, közös terepbejárásokat szervezett, sőt aktív gyűjtőmunkára is serkentette őket, s a társszerkesztésében Budapesten megjelenő rangos folyóiratban, az Ethnographiában publikálási lehetőséget is biztosított számukra. Kovách Géza is már 1947-ben megbízást kapott egy Gunda-szemináriumon – a gyermekkorában meghatározó szerepet játszó helyszín – Zilah mészárosai szokás- és szókincsanyagának összegyűjtésére. Hozzá hasonlóan a többi diáktárs – Kós Károly, Faragó József, Nagy Olga, Palkó Attila – aktívan bekapcsolódott az anyaggyűjtésbe. Valamennyien komoly veszteségként élték meg a történelmi sorsfordulást, amelynek nyomán a professzor magyarországi tanártársaival együtt 1948 tavaszán kénytelen volt a Bolyai Egyetemet elhagyni. Gunda Debrecenben kapott katedrát, ahol rövid időn belül európai hírű tanszéket szervezett, de közben folyamatosan ápolta kolozsvári kapcsolatait is. Még az ő ösztönzésére készült el Kovách Géza első nyomtatásban megjelent írása, egy román folklorista, Gheorghe Pavelescu Bihar-hegységben végzett kutatásait összegző tanulmánykötetéről írt recenziója. A könyvismertetést 1948-ban a már említett Ethnographia közölte. Egy évvel később ugyancsak az Ethnographiahozta Kovách Géza első önálló, a szilágysági népi űrmértékekről szóló szakcikkét is. Gunda Béla jelenléte, közvetlen útmutatásai híján a biztató néprajzos indulás megfeneklett, s Kovách Géza a kolozsvári egyetem középkori történelmi tanszékére került, ahol 1948–1951 között Jakó Zsigmond asszisztense lett. A professzor felkérésére 1948-ban a bomló zilahi céhrendszer (fazekasok, csizmadiák, tímárok, gubások) sajátosságait vizsgálta meg. 1949-ben újabb megbízást kapott a Szilágy vármegyei (Közép-Szolnok, Kraszna) és a zilahi levéltárak felmérésére. Az ott látottakról írt jelentésének nagy szerepe volt abban, hogy Jakó Zsigmond 1950 nyarán egy munkacsoporttal szállt ki Zilahra a pusztulásnak kitett anyag megmentése érdekében. A csapat tagja volt Kovách Gézán kívül Dani János, az Erdélyi Múzeum levéltárosa, két fiatal történelemtanár, Szabó Klementina és Szőcs Gyula (a későbbi Bartók-kutató) és Vágó Béla egyetemi tanársegéd, utóbb a haifai egyetem professzora. A II. világháború utáni iratmentés kiterjedt a hadadi Wesselényi, a bonyhai Bethlen család levéltárára is, de gondoskodtak a zilahi fazekasok céhleveleinek múzeumba helyezéséről is. 1950-ben a nagyváradi püspöki levéltár közép- és koraújkori részét juttatták megfelelőbb viszonyok közé. Ez az irategyüttes különösen jelentős forrásértékkel bírt, ugyanis Bihar vármegye és Nagyvárad város XVIII. század előtti levéltára rendkívül hiányos volt. Az ekkoriban, az 1940–50-es évek fordulóján megismert és biztonságba helyezett iratanyag évekre szóló kutatási témát jelentett a fiatal Kovách Géza számára, bár 1951-től a tudományos munka évtizedeken át csak mint szabadidős tevékenység lehetett jelen az életében. Kovách Géza ugyanis kénytelen volt megválni kolozsvári egyetemi állásától is: 1951-ben Aradra helyezték, először a külvárosi, Mosóczy-telepi iskolába került, majd rövid időre a tanítóképzőbe, végül 1954-től a magyar reál-humán líceum tanára lett, innen vonult nyugállományba 1986-ban. Teljesítménye, elért eredményei különösen a kényszerű váltás figyelembevételével értékelődnek fel. Az 1950-es évek első fele nemcsak Kovách Géza pályakezdése, hanem az erdélyi magyar történetírás egésze szempontjából is válságos időszak volt. A közlési lehetőségek rendkívüli módon beszűkültek, a cenzúra és a nyelvi nehézségek bénították a színvonalas munkát, sok írás az íróasztalfiókok mélyén pihent. Az évtized első felében jórészt munkásmozgalmi írásokat és alkalmi jubileumi megemlékezéseket bocsáthattak közre. Az oldódás jeleként 1956–1957-ben megjelent a Bolyai Farkas- és Kelemen Lajos-emlékkönyv, és a háború utáni általános fejlődésnek megfelelően – ahogy Jakó Zsigmond fogalmazott a menekülés egyik formájaként a cenzúra és a politika durva és szakszerűtlen beavatkozásai elől – a társadalom-, művelődés- és gazdaságtörténeti kutatásokra helyeződött a hangsúly. A kijelölt úton haladt Kovách Géza is, aki a Gunda Bélától kapott rendszert és módszert, a Jakó Zsigmondtól elsajátított forráskritikát, igényességet és kitartást kamatoztatva kezdte el az 1940–1950-es évek fordulóján a losonci Bánffy család gazdasági iratainak kutatását Kolozsváron. 1955-re már Aradon készült el a családi allódium 19. század eleji birtokrendezési kísérleteit ismertető, primer levéltári forrásokon alapuló tanulmánya. Még ugyancsak a kolozsvári egyetemi évek alatt összegyűjtött könyvészeti és levéltári cédulaanyagból született meg Kovách Géza első monográfiája, A zilahi céhek története. A kötet a bukaresti Tudományos Könyvkiadó 1956-ban indított Gazdaságtörténeti tanulmányokcímű sorozatában jelent meg 1958-ban, Jakó Zsigmond, Imreh István, Csetri Elek, Benkő Samu kismonográfiái után. Dankó Imre etnográfus szerint a könyv igazi értéke abban áll, hogy nemcsak egy lineáris szervtörténetet kap az olvasó, hanem széles összefüggésrendszerbe ágyazva megismerheti a céhszokásokat, a céhkötelék fellazulásának hátterét. A kötetből a néprajzi megközelítés sem hiányzott, Kovách Géza írott források és idős kézművesek beszámolói alapján rekonstruálta öt zilahi mesterség – tímárok, csizmadiák, gubások, fazekasok, mészárosok – XVIII–XIX. századi munkamódszerét, eszközkészletét és termékeit is. Kovách Géza a zilahi céhtörténet megjelenését követő időszakot, az 1960-as évek jó részét, az Arad megyei és városi forrásadottságok- és lehetőségek alapos feltérképezésével töltötte. Ekkoriban inkább rövidebb terjedelmű újság- és folyóiratcikkek, témába vágó részlettanulmányok jelentek meg a tudós-tanár neve alatt, továbbá – mint a pedagóguspálya iránt elkötelezett tanárember – pedagógiai, oktatás-módszertani referátumokat írt. Az 1970-es évekre már Arad és a megye történetének elismert, értő kutatójának számított, Ahol Dózsa és Horea hadai jártak című tanulmánykötetének recenzensei külön kiemelték a szerzőről, „bár nem az aradi táj szülötte, munkája révén belegyökerezett a tájba a katedra és a könyv embere”. A Kriterion Kiadó 1967-ben indított népszerű Téka-sorozatában 1971-ben megjelent, Erdélyi jobbágyok panaszlevelei című újabb dokumentumválogatásban a Mária Terézia-féle úrbérrendezéstől 1848-ig tett közzé 85 szívbemarkoló folyamodványt. A bevezető tanulmányban itt is „tankönyvbe illő pontossággal” részletezte a jobbágyság rétegeződését, a jobbágyi terhek és szolgáltatások fajtáit. Kovách Géza ez után a társadalomtörténeti kitérő után az Arad megyei települések vonatkozásában is elkészített egy, a zilahihoz hasonló, XVIII–XIX. századi kézművesipar-történeti összeállítást. A román nyelvű monográfia 1974-ben Aradon jelent meg. A későbbiekben hosszú időre elkötelezte magát az ipartörténet mellett, megkezdte a céhszabályzatok szisztematikus összegyűjtését, 1978 szeptemberétől Binder Pál brassói történésszel közösen folytatta ezt a munkát a készülő, A céhes élet Erdélyben című válogatáshoz. A teljességre törekedve egykori kolozsvári egyetemi kapcsolatait is latba vetette, a gyergyói céhes anyag felkutatásában például tanítványa, Tarisznyás Márton muzeológus, néprajzkutató volt a segítségére. Az 1981 nyarán kiadott kötet kedvező sajtóvisszhangra talált határon innen és túl is. Egyedülálló, a magyarországi céhkataszter előtt addig ismeretlen privilégiumokat, céhuniós szabályzatokat tettek közkinccsé benne. A kötet a szerzők számára belépőt jelentett a Veszprémi Akadémiai Bizottság, majd ennek Kézművesipar-történeti Munkabizottsága nemzetközi szimpóziumaira. Évről-évre meghívást kaptak az Éri István, Nagybákay Péter szervezte rendezvényekre, ahol Kovách Géza 1982–1992 között három előadást tartott az aradi kalmár céhekről, a Bánság és Körös-vidék 18. század eleji mezővárosi kézművességéről, valamint Arad megye kisiparáról a XIX. század utolsó harmadában. Binder Pállal a kapcsolat a közös kiadvány megjelenése után sem szakadt meg, együtt állítottak össze egy céhbibliográfiát, ám a Binder által felvetett városi belső rendtartások Téka-kiadása, vagy Kovách Géza a Dózsa-féle felkelés elbeszélő forrásainak összegyűjtésére irányuló javaslata – másikuk érdeklődésének hiányában – nem valósult meg. Kovách Géza a veszprémi szerepléseken kívül is – lehetőségeihez mérten – aktívan bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. A tanítási szüneteket kihasználva rendszeresen kutatott budapesti közgyűjteményekben: a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában talált rá a történész Márki Sándor levelezésére és több tudóshagyatékra. Ennek a nagy merítésnek a részeredményeit a bukaresti magyar életet felvillantó forráskiadványban hasznosította – nagy részben Veress Endre, Jancsó Benedek, Koós Ferenc levelezésére építve. Kovách Géza a továbbiakban is fáradhatatlan szorgalommal folytatta a tudományos kutatást. A Magyar Országos Levéltárban az 1767–1780 közötti úrbérrendezés Bánságra, Körösök vidékére vonatkozó statisztikai adatait cédulázta ki. 1978 nyarán Araddal kapcsolatos anyaggyűjtést végzett, 24 napos bécsi, német- és olaszországi kutatóút keretében a vatikáni levéltárat is felkereste, Nürnbergben – a Dózsa-téma iránti érdeklődést ébren tartva – a Hunyadi-archívumban kutatott. 1983. évi újabb német kutatóútjának egyes állomásairól – köztük Drezda, Lipcse, Meissen, Potsdam – a VörösLobogóban saját rovatban, az Úti jegyzetekben számolt be az érdeklődő olvasóközönségnek. T. Mérey Klára pécsi egyetemi tanár javaslatára Kovách Géza Egyed Ákossal meghívást kapott az 1994-ben Milánóban megrendezett 11. agrártörténeti kongresszusra, s bár a kiutazás végül elmaradt, távollétében is felolvasták a Temesi Bánság 1718–1828 közötti mezőgazdasági fejlődéséről szóló írását. A tanulmányt kivonatolva, folytatásokban a Jelen olvasói is megismerhették, a rezümét 1995-ben a Világtörténetközölte. A témáról szóló kiérlelt monográfiát 1998-ban a Csongrád Megyei Levéltár Szegeden jelentette meg. Ebben feldolgozta az úrbérrendezés és a II. József-féle népszámlálás iratanyagát, valamint az 1828. évi országos összeírás szerteágazó statisztikai adatsorait. Árnyalni tudta a bánsági betelepítések folyamatát, tervszerűségét, kitért a mezőgazdaság technikai fejlődésére, a vízlecsapolás, csatornázás, a nemesített növénytermesztés kérdésére, azaz a térség gazdasági fejlődésének leglényegesebb mozgatórugóira. 510 falu terjedelmes adatsorát rendszerezte, dolgozta fel – s tegyük hozzá, mindezt hagyományosan, papíron, számítógép nélkül tette. 1999-ben a 150. évforduló alkalmából az aradi vértanúk előtt tisztelgett Az emlékező városcímű dokumentum- és forrásválogatásával. Korábban még nem közölt írásokat, szépirodalmi alkotásokat szerkesztett egybe ebben az utolsó forráskiadványában. A hátralévő években települési kismonográfiákat alkotott, az eltűnt Arad megyei településkataszter megjelenését 2005-ben sajnos már nem élhette meg. A pálya végén, az ezredfordulón Kovách Géza közel húsz önálló kötet, számos tanulmány, több száz cikk szerzőjeként elismert, megbecsült aradi tudósnak, nemzedékek sorát szárnyra bocsátó pedagógusegyéniségnek számított. S hogy mire volt elegendő ez a teljesítmény, merre billen a mérleg nyelve? Egy, az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti helyzetét elemző felmérés szerint a vizsgált időszakban – a humán és a reál területeket is figyelembe véve – a történettudomány az egyik legrangosabb, legszínvonalasabban művelt erdélyi magyar tudományterületnek számított. A történészszakma ekkor összesen 33 doktori fokozattal rendelkező erdélyi magyar történészt tartott nyilván – köztük az 1974-ben graduált Kovách Gézát. Többségük – hasonlóan Kovách Gézához – az újkort kutatta, leggyakrabban művelt szakterületük a gazdaság- és társadalomtörténet volt. A történészdoktorok több mint fele Kolozsvárott működött, amit a város magyar művelődési, tudományos, egyetemi központ jellege magyaráz, a többiek viszont szellemi elszigeteltségben, egy-egy településen – amint Aradon is – egy, legfeljebb két kutatóval voltak jelen. Jó részük kívül rekedt az egyetemről, kutatóintézetekből, s nem főfoglalkozásként, hanem mint általános vagy középiskolai tanár „szabadidős történészként” művelte a történettudományt. Rendkívül kedvezőtlennek bizonyult a történetírók korösszetétele, a vizsgálat szerint közel egynegyedük Kovách Gézához hasonlóan 70 évnél idősebb volt, s aggasztónak tűnt a szellemi utánpótlás hiánya. Az ezredfordulós tudományos körképpel egy időben, 2002-ben a stockholmi székhelyű Erdélyi Könyv Egylet Erdély kövei című sorozata egyik kötetét a kortárs erdélyi magyar történettudomány képviselőinek szentelte. A Dávid Gyula szerkesztette rangos kötetbe a „nagy nemzedék” 20 képviselőjének írását válogatták be. Kovách Gézától a XVIII. század végi tiszántúli parasztság helyzetéről írt összefoglalás került be. Nyilvánvaló tehát, kutatási eredményeit a határon inneni és túli tudományos élet el- és befogadta, személyét – Dánielisz Endre szavaival élve – a „magyar tudományosság oszthatatlanságának bizonyságtevőjeként” értékelték. Pál-Antal Sándor három évvel ezelőtti helyzetértékelésében pedig egyenesen az áll, hogy Aradon „Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás”. Neve, művei hosszú időre be fognak épülni a történelmi, helytörténeti kutatások vérkeringésébe, hiszen írásai között sokat hivatkozott alapművek is akadnak. Az életmű, a történészhagyaték egésze pedig a Békés Megyei Levéltárban, Gyulán várja értő feldolgozóit. Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 5.Kovách Géza-emléknap, születésének 90. évfordulójánAz Aradi Magyar Napok keretében az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében – szinte pontosan egy évvel az első, halálának 10. évfordulója kapcsán megtartott Kovách Géza-emléknap után – került sor a második emléknapra. Ezúttal a neves aradi történész, néprajzkutató, közíró születésének 90. évfordulójáról emlékeztek meg. Bár Székelyudvarhelyen született – 1925. december 22-én –, és gyermekkorát sem itt töltötte, leginkább aradinak vallotta magát, hisz életének jó kétharmadát ebben a városban töltötte, tanári és tudományos munkássága is Aradhoz fűződik. A megemlékezés alkalom volt dr. Kovách Géza Válogatott tanulmányok c. könyvének bemutatására is, amelyet az Aradi Szabadság-szobor Egyesület, a szerző hagyatékának tulajdonosa adott ki, s amely, igen szép kivitelezésben a gyulai Dürer nyomdában készült 2015-ben. A 320 oldalas kötetet a Békés Megyei Levéltár, a Kovách-hagyaték gondozójának két munkatársa, Héjja Julianna Erika és Kertész Ádám igazgató válogatta és szerkesztette. Az embernek szülőföldje és kötelessége van A rendezvényt Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, a kötet felelős kiadója nyitotta meg úgy is, mint az ünnepelt egykori tanítványa, később tanártársa, barátja, üdvözölve azokat, akikben él Kovách Géza emlékezete. A madárnak szárnya van, szabadsága, az embernek szülőföldje, s ezzel szemben kötelessége – idézte Tamási Áront, majd elmondta: az ünnepelt a mának élt, a múltat kutatva igyekezett jövőképet nyújtani. „Akarva-akaratlanul sokat tanultunk tőle arról, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan élhetjük könnyebben az életet.” Életének egyik fájó pontja az volt, hogy nem lehetett egyetemi oktató, tudományos kutató. Életének utolsó szakaszában alkalma nyílt utazásokra, kutatásra külföldi levéltárakban és a hatalmas összegyűjtött anyag egy részének hasznosítására. Sokoldalú életmű A gyulai levéltár igazgatója arról beszélt: amikor, az év elején a Szabadság-szobor Egyesület elnöke megkereste egy kötet kiadásának ötletével, számba vették, hogy K. G. hagyatékában az akadémiai publikációs kritériumoknak megfelelő anyagok, népszerűsítő írások, illetve színes, röpke írások találhatók, s mindhárom csoportból lehetne kötetet összeállítani. Most az első mellett döntöttek, de reméli, hogy továbbiakra, „színesebbre” is sor kerül. A mostani kötet három nagy fejezetben (agrártörténet, kézművesek és céhek, historiográfia) tartalmazza a szerző tanulmányait. A méltató kiemelte: az utóbbi két évtizedben K. G. volt az, aki a legtöbbet tett a Bánság kutatásáért. Héjja Julianna Erika muzeológus a szerző munkásságának egy kevésbé ismert vonatkozását, néprajzi elfoglaltságait ismertette. Kolozsváron a nagyhírű, műhelyteremtő Gunda Béla professzor tanítványaként néprajzosnak indult (professzora figyelmeztette is: ne engedjen a történelem csábításának), végül – miután Gunda Bélét eltávolították – a történelem mellett kötött ki, noha a néprajzzal soha nem hagyott fel, s a későbbiek folyamán számos folyóiratban, újságban (többek között az aradi Vörös Lobogóban) közölt ilyen témájú írásokat. Erdész Ádám előadását a levelesládák kutatójának szentelte. Kedves témája volt K. G-nak tudósok, történészek, írók leveleinek tanulmányozása, a Békés Megyei Levéltárban hatalmas anyag létezik az általa felkutatott, különböző feldolgozási szakaszban lévő (többek közt Márki Sándor-, Fábián Gábor-, Salacz Gyula-, Franyó Zoltán-)levelek fénymásolatos, kéz- vagy gépírásos leveleiből. Sokat rendszerezett, hogy „bőségesebb időkben” megjelenjenek – a bőségesebb idők azonban még nem jöttek el, bár K. G. az idők során mintegy negyven, levelezéssel kapcsolatos publikációt tett közzé. Blazovich László szegedi professzor, K. G. barátja, kutatásainak segítője nem tudott eljönni a megemlékezésre, de az életművet kiválóan összefoglaló, méltató levelet küldött, amelyet Czégé Petra muzeológus olvasott fel. A megemlékezésen jelen volt Kovách Géza külföldön élő leánya, valamint két unokája. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 15.Kovách Géza kolozsvári néprajzi téma- és útkereséseKovách Géza aradi jó barátai, tanítványai előtt közismert, hogy a nemzedékek sorát szárnyra bocsátó, nagy formátumú pedagógusegyéniség kiterjedt helytörténeti és gazdaságtörténeti kutatásokat folytatott. Az talán kevésbé tudott, hogy ugyanilyen élénken érdeklődött a néprajz világa iránt is. Az életút ismeretében ez nem véletlen. Kovách Géza ugyanis 1948-ban Kolozsvárott a Bolyai Egyetem történelem–néprajz–földrajz szakán végzett. Sokáig úgy tűnt, a választott tudományterületek közül életre szólóan a néprajz mellett kötelezi el magát. Ezt igazolta az is, hogy tanulmányai befejezését követően egy évig a Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetben gyakornokoskodott. Gunda Béla viszonylag rövid ideig, 1943–1948 között volt a kolozsvári egyetem nyilvános rendkívüli tanára, állását pályázati úton nyerte el. A professzor tanári munkáját nagy aktivitás jellemezte. Kurzusai igen népszerűek voltak, előadásait a bölcsészek mellett jogász, közgazdász, geográfus hallgatók, sőt református és ortodox teológusok, román diákok is látogatták. Antal Árpád irodalomtörténész visszaemlékezése szerint az 1940-es években a kolozsvári egyetemen „a legtermékenyebb műhelyteremtő tanár kétségkívül a néprajzos Gunda Béla. Szakos és nem szakos diákjait egyaránt serkenti, munkaközösséget szervez (diákokból és tanárokból) Györgyfalva monográfiájának elkészítésére, s vasárnaponként munkatársaival gyalogosan is megteszi a nem csekély utat oda-vissza.” Maga Gunda Béla is szerényen így jellemezte ezt az időszakot egyik kései, 1989-ben megjelent emlékező írásában: „A kolozsvári évek alatt az egyetemi hallgatók körében a néprajzi érdeklődést sikerült ébren tartani, gyűjtőmunkára ösztönözni őket. Felejthetetlenek azok a tanulmányutak, amelyeket az erdélyi Érchegységben, a Gyalui- és Radnai-havasokba, a Retyezátba tettünk.” A tanulmányutak állandó tagjai közé 14 név szerint felsorolt hallgatóját, köztük Kovách Gézát, számlálta. „Mindannyian ma is tevékeny részt vállalnak Erdély kulturális, tudományos életében. Egyik legemlékezetesebb utunk – folytatta a professzor – a Gyógy-patak völgyébe vezetett, ahol a Remete körüli román havasi települések, a cătunok és a nemzetiségi szervezet kapcsolatát tanulmányoztuk. Többször meghajtottuk a fejünket Magyarigenben Bod Péter sírja előtt. Nemcsak a pásztorok, parasztok, hanem az egyik román kolostor szerzeteseinek vendégszeretetét is élveztük. A cătunokban szinte úgy éreztem, hogy a fa- és kőkorszakban járok.” Gunda Béla a terepmunka mellett sokat publikált. Cikkeinek tematikájában központi helyet kaptak az erdélyi tárgykörök, a magyar–román összehasonlító néprajzi tanulmányok, az etnikumok együttélését, a néphagyományok és nyelvek kölcsönhatását leíró, elemző publikációk. Már ekkor megmutatkozott nagy ívű áttekintésre, lényeglátó összefoglalásra alkalmas szakmai felkészültsége, szintézisalkotó képessége. Gunda nemcsak kiváló, elhivatott kutató, jó tollú tudós volt, emellett magával ragadó pedagógusegyéniségnek is tartották. Szilágyi Miklós emlékeiben szigorú és megfellebbezhetetlen tekintélyként, karizmatikus személyiségként élt. Alakját feltétlen tisztelet övezte diákjai körében, tudományos kérdésekben egyenrangú félként kezelte hallgatóit, korán kutatói elhivatottságot keltett bennük, gondolatébresztő beszélgetéseket folytatott velük. Gunda kisugárzó hatása alól Kovách Géza sem vonhatta ki magát. Már 1947-ben egy néprajzi szemináriumon megbízást kapott tőle – a gyermekkorában meghatározó szerepet játszó helyszín – Zilah mészárosai szokás- és szókincsanyagának összegyűjtésére. Körüljárta a szilágysági táplálkozás kérdéskörét is, vizsgálta a téma földrajzi, gazdasági-társadalmi hátterét, a kásaszerű ételek fogyasztása és a szegénység közötti kapcsolatot, az olaj étrendbe kerülésétől eljutott az olajütők tipizálásához, munkarendjéhez. Egy évvel később, 1948-ban a fazekasság és a piac kapcsolatát középpontba állító kutatásairól tájékoztatta professzorát. Figyelemre méltó megállapításokat tett a mázas és mázatlan edények társadalmi osztályokhoz kapcsolhatóságáról. Mindemellett foglalkoztatta a lábbeliformák kérdése és a lábbeliviselet. 1949-ben újból néprajzi kutatómunka várt rá, Gunda egykori gyakornoka, Faragó József fiatal etnográfus felkérésére néhány kalotaszegi településen (Sztána, Kis- és Nagypetri, Farnas) a Gunda-féle kérdőíves módszerrel gyűjtött, továbbá Bácsott és Szucságon feltérképezte a kalotaszegi népviselet elterjedtségét. Kovách Géza eredményeit, kutatási tapasztalatait professzora – kényszerű 1948 őszi távozása folytán – már csak Debrecenből értékelhette. A kettejük között közvetlenül az elutazás után létrejött intenzív levélkapcsolat minden lényeges kérdést érintett. A legfontosabb, életbevágó és életre szóló döntésnek a tanítvány sorsának rendezése számított. Tanár és tanítvány közös célja Kovách Géza egyetemi vagy kutatóintézeti álláshoz juttatása volt, Gunda szerint – kizárólag végső esetben – történettudományi vonalon. 1949 áprilisában arra intette, hogy egykori diákját, „ne engedje magát átszippantani a történelemhez. Nézetem szerint a kelet-európai népi együttélés problémái, a találkozások, kölcsönhatások sokkal inkább megnyilatkoznak azon a területen, amelyet a néprajzi tudomány kutat, mint azon, amelyet a történelem vél magáénak. Napról napra jobban látom, hogy a történelem nem képes a mélybe látni, az izgalmas részleteket nem is képes felfogni. Gondoljon csak a fazekasságra, mint történeti jelenségre is. A történelem számára néhány cserépedény az egész, amit az oklevelek így-úgy számon tartanak. Számunkra: élet, mozgás, munkamód, művészkedés, keserves kenyér, költészet stb. Ez lebegjen a szeme előtt akkor is, amikor ide vonatkozó céh- és más dolgozatait csinálja.” Az „átszippantás” végül – sajnos csak átmenetileg – mégiscsak megesett. Kovách Géza 1948–1951 között a kolozsvári egyetem középkori történelmi tanszékén Jakó Zsigmond asszisztenseként dolgozhatott, de biztatóan induló tudományos karrierje Aradra helyezésével megfeneklett. A Gunda-tanítványok közül jó néhányan – mint Faragó József, Kós Károly, Nagy Olga – a néprajzkutatás élvonalába kerültek, az 1970-es évekre az erdélyi magyar néprajz klasszikusaivá váltak, munkásságuk, könyveik visszahatottak magára a Mesterre is. Az egyetemi oktató élénk levelezésben állt egykori tanítványaival, csak a Kovách Géza-hagyatékban majdnem félszáz 1947–1991 között általa írt levél, üdvözlő- és levelezőlap maradt fenn. Gunda 1973-ban egy, a pásztorkodásról szóló szimpózium előadójául kérte fel tanítványát, aki két téma kidolgozására vállalkozott. Elsőként a mangalica sertéstenyésztés Körös-közi meghonosodását, és elterjedését ajánlotta, de emellett érdeklődést mutatott az 1848 előtt az aradi síkságon folyó korszerű juhtenyésztés iránt is. De témavázlatai között ugyancsak ott van a vertfalú alföldi ház. Gunda Béla 1978-ban az 1945 utáni erdélyi néprajzi kutatásokról írt nagyobb lélegzetű tanulmányt. Ehhez háttéranyagként tanítványai néprajzi vonatkozású bibliográfiájára is számot tartott. A Kovách Gézától kapott összeállításban kilenc tudományos publikáció és nyolc népszerűsítő cikk szerepelt a céhek, mértékegységek és a határhasználat témaköréből. A néprajz iránti vonzalom Kovách Géza egész életművén belül határozottan jelen maradt – tudományos és népszerűsítő szinten egyaránt. Első nyomtatásban megjelent cikke, egy 1948-ban az Etnographiában közölt recenzió is ebben a témakörben született, első önálló, a szilágysági népi űrmértékekről szóló tanulmányát egy évvel később ugyancsak ez a folyóirat hozta. Kovách Géza a következő évtizedekben elsősorban népszerűsítő, ismeretterjesztő cikkek sorát szentelte ennek a témakörnek. Írásait, tárcáit főként a Művelődésben, a Vörös Lobogóban, Szabad Szóban, az Utunkban, a Falvak dolgozó népében olvashatták az érdeklődők. Foglalkozott Kálmány Lajos munkásságával, fennmaradt levelezésével, de a betyárvilág, a hozzájuk kapcsolható balladák, Rózsa Sándor alakja is vissza-visszatérő motívum maradt. A híres betyárvezérről 1985-ben még egy kétórás színes műsort is összeállított a temesvári színházban. Jó érzékkel nyúlt a népköltészethez, szellemi néprajzhoz, érdekfeszítően írt a ponyvairodalom körébe tartozó aradi kalendáriumokról, a magyar nótáról vagy a Borossebes környéki halottvirrasztáshoz kapcsolódó drámai és művészi játékokról, népszokásokról és karácsonyi kántálásról, a repszegi dobos kolindálásról. Legotthonosabban a tárgyi néprajz világában mozgott: aVörös Lobogóban 1981-ben futó cikksorozata egyes darabjai a pásztorkodás, teherhordás, szállítás, népviselet, parasztmesterségek, vásárok világát elevenítették meg. Kovách Géza céhtörténeti kutatásainak bravúros hozadéka, hogy néprajzi adalékaival, adatközléseivel finom egyensúlyt tudott teremteni a két tudományterület között. Folyton hangsúlyozta, nem kell keseregni a régi hagyományok eltűnésén, a központi fűtés helyett nem kell visszasírni a búbos kemencét, oda kell figyelni az életformaváltás nyomán születő új hagyományokra. Ennek jegyében például ismertetést közölt az 1960-as évek végén a nyárvégi búcsúról és a hozzá kapcsolódó vásárról és esti bálról. Szívesen recenzálta, szemlézte a gazdag, akár Magyarországon, akár Romániában kiadott néprajzi könyvtermést, a Korunk az 1950-es években két ide vágó kritikáját is közölte. Kovách Géza az 1990-es években nyúlt vissza az 1946–1950 között részben általa, részben a zilahi református kollégium diákjai által összegyűjtött – s a hagyatékban hiánytalanul fennmaradt – karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó, döntően magyar református és román görög katolikus szilágysági népszokásokhoz. A Szövétnekben 1998-ban közölt írásában 30 tövisháti, Kraszna-, illetve Berettyó-menti falu tradíciójával (a karácsonyi kántálástól és báloktól, a gyermekrigmusokon, újévi, István- és János-napi köszöntőkön át a betlehemezésig) ismertetett meg. Az anyag hű lenyomata a háború utáni évek megpróbáltatásainak: a gyűjtésből kiérződik a hadifoglyok visszavárása, az ősi valláshoz, anyanyelvhez való ragaszkodás, a szülőfalu szeretete. Kovách Géza több megye Mária Terézia-kori úrbérrendezését adatoló tanulmányában szintén átüt a néprajzi megközelítés. Részletesen ismertette írásaiban a hármas vetésforgót, a belső telkek nagyságának, rendszerének XX. századig kiható hagyományait. „Nemhiába, a Gunda-féle szemináriumok nemcsak rám, hanem sok velem egykorú itteni kutatóra hatottak – summázta témaválasztásairól 1982-ben Kovách Géza –, még ha más irányba is tereltek az adottságok és körülmények.” Ő azonban dacolt az adottságokkal és körülményekkel, s aktív tanárként is, főleg pedig nyugdíjas pedagógusként, faggatta a múltat, kitartóan gyűjtötte, rendszerezte és publikálta a forrásokat, tudományos és népszerűsítő szinten egyaránt. A pályája kezdetét, az indulását egyengető professzora, Gunda Béla gyakran mondogatta: „Debrecenben lakom – Európában élek! Ezzel azt szeretném mondani, hogy a Hortobágy széléről is be lehet kapcsolódni a teremtő, a szellemet frissítő gondolatok körébe” Ugyanez maradéktalanul áll Aradon alkotó tanítványára. Kovách Géza kutatási eredményei eljutottak Bukarestbe, Szegedre, Budapestre vagy éppen Milánóba, munkáira magyar, román, német publikációk sorában hivatkoznak. Legyünk büszkék rá! Héjja Julianna Erika Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 21.Jó kezekben Kovách Géza hagyatékaTiszteletet és köszönetet érdemelnek azok a tanítványok (pályatársak), akik következetesen, magas – tudományos – szinten ápolják Ficzay Dénes és dr. Kovách Géza emlékét, gondozzák hagyatékukat, felmérik és bemutatják munkásságuk értékét. Ezért, özv. Palincasné Solymos Mária mellett (után), mint legidősebb kolléga mondok köszönetet a korábban megjelent Jámbor Gyula-, Friss Panian Iván-, Pávai Gyula-, Puskel Péter-, Szekernyés János-, Ujj János-írásokért, könyvekért. Jár az elismerés és a köszönet Irházi Jánosnak (Ficzay Dénes Emlékalbum) és Nagy Istvánnak a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában korábban kiadott öt Ficzay-kötet digitalizált változatáért, valamint a XIII. Alma Mater Véndiák-találkozón bemutatott Kis irodalomtörténet kötetéért is. Köszönetnyilvánításom annyira egyéni és esetleges, hogy nem helyettesít egy átfogó számbavételt. Olyat, amely a Kölcsey Egyesületet és a többi kiadót is érinti. Amiért most „íráshoz kezdtem” ugyancsak egy, a fenti sorba illő, nem mindennapi könyv: Kovách Géza Válogatott tanulmányok. Kézbe venni, átlapozni, beleolvasni csak meghatódás árán tudok. Amikor a fedőlapot „hitelesítő” fénykép készült, talán még nem is ismertem Kovách Gézát, esetleg akkortájt találkozhattunk egymással, de a 320 oldal nem ismeretlen előttem. – Tudom, hogy nem érdekel, azért tedd a polcodra a többi mellé. Őrzöm valamennyi nekem dedikált munkáját. Könyvespolcomra kerül ez a remek válogatás is. Most az egykori diákot, barátot, pályatársat, Király Andrást (felelős kiadó), gyulai kutatók – Héjja Julianna Erika és Erdész Ádám – segítették. A válogatást Kovách Géza, közelgő, 90 éves születésnapjára (1925. december 22.) időzítve a Szabadság-Szobor Egyesület (Arad) adta ki (2015). A nyomdai előkészítést a Typografika Kft. (Békéscsaba) végezte, a nyomtatás és a kötés a gyulai Dürer Nyomda Kft. érdeme. A kiadást támogatta az RMDSZ Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és az Arad Megyei Kulturális Központ. Indokoltnak tartom ezt a fárasztónak is mondható felsorolást, mert ez az „összefogás” olyan alkotást eredményezett, amely után érdemes feltenni a kérdést: „Szép könyvemet kinek adjam?” Az aradiak, Kovách Géza egykori diákjai, barátai örömmel fogadják a könyvet. Mivel a válogatás az akadémiai publikációs kritériumok alapján történt, a kiadvány a szakma számára forrásértékű. Tartalmas bevezetőként Király András írását olvashatjuk (Megkésett nekrológ – Kovách Géza 90 éves lenne az idén…) Ezt követi Héjja Julianna Erika Kovách Géza tudományos munkássága és szellemi öröksége című értekezése. Erdész Ádám Kovách Géza válogatott tanulmányairól ír rövid ismertetőt. Az akadémiai publikációs kritériumok akadémiai színvonalhoz vezettek. A válogatások három részben, fejezetben csoportosulnak: – Agrártörténeti tanulmányok (17–199 oldal), – A kézművesek és a céhek történetéről (201–254 oldal), – Historiográfiai írások (255–319 oldal). Rövid figyelemfelkeltőt állítottam össze. A válogatásnak a szakma szempontjait figyelembe vevő értékelése, más, arra hívatott recenzorért kiált. Megnyugtató érzés tudni, hogy a Kovách Géza munkásságát felölelő hagyaték, Gyulán, a MNL Békés Megyei Levéltárában jó – alkotó – kezekben van. Réhon József Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 6.Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányai„Egyesületünk, az aradi Szabadság-szobor Egyesület célja az, hogy bemutassa Kovách Géza történész-tanár sokirányú munkáját, írásain keresztül a helytörténet, az etnográfia a művelődési élet helyi sokszínűségét. Ehhez a szándékhoz válogatott egy kötetre való anyagot Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányaiból, valamint a központi és helyi sajtóban megjelent írásaiból a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára két munkatársa, Erdész Ádám igazgató és Héjja Julianna Erika főmunkatárs” – olvassuk az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Király András egykori Kovách-tanítvány, ny. történelemtanár, felelős kiadó előszavában. Az igényes kivitelezésű, idén megjelent, több mint 250 oldalas kötetet szerda délután mutatták be az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében szépszámú közönség előtt. Az összejövetelt profi módon vezető Horváth Levente (a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnöke) egyetlen „bakit” vétett bevezetőjében: azt mondta ugyanis, hogy Kovách Géza (2004-ben hunyt el) már nincs közöttünk. Hát köztünk van, mert nem feledtük el, azóta is számtalanszor emlegetjük – cáfolta meg később egy felszólaló. „Gazsi” – ahogy bizalmasan, nagy szeretettel tanártársai, barátai és tanítványai nevezték (ilyen címmel könyv is megjelent róla) már életében amolyan legenda volt. Sokan azonban, főleg azok, akik csak a katedrán, vagy az általa vezetett emlékezetes, számtalan tréfás epizóddal fűszerezett kiránduláson látták (nagyszerű, „slágfertig” humora volt), jószerivel nem is tudták, mekkora tudományos koponya. Munkái sokáig nem láthattak nyomdafestéket, s hát – legyünk őszinték – a fiatalok többségét nem igazán érdekelték már akkoriban, sok évtizeddel korábban sem az erdélyi jobbágyok (végre megjelent) panaszlevelei, vagy az erdélyi céhes élet történései. „Gazsi”, a tanár azonban rendkívüli hatással volt rájuk, ma is emlegetik. A tavalyelőtt, 2015-ben megjelent Válogatott tanulmányok, valamint a most napvilágot látott és tegnapelőtt bemutatott Művelődés- és helytörténeti írások nem a nagyhatású pedagógust, hanem a tudós történészt helyezik előtérbe. Dr. Erdész Ádám gyulai levéltári igazgató kolléganőjével, Héjja Julianna Erika főmunkatárssal együtt szerkesztette a Művelődés- és helytörténeti írások c. kötetet (két éve ugyancsak ők rendezték sajtó alá a Válogatott tanulmányokat). Emlékszem, annak idején az igazgató úr az aradi bemutatón megemlítette: szándékukban áll a hozzájuk (szerk. megj.: nagyon jó kezekbe) került Kovách Géza-hagyaték további feldolgozása, s egy népszerűbb, közérthetőbb, könnyebben hozzáférhető, nagyobb közönséghez szóló, rövid írásokból álló kötet megjelentetése. Íme, az elképzelés megvalósult. Ha Arad testvérvárosa, a magyarországi Gyula nem veszi kézbe az ügyet, és nem lép, határozottan az aradi dr. Kovách Géza életművének értékesítése ügyében, jóval hátrébb tartanánk. *** Hogy ne maradjunk adósok a szerda délutáni események kapcsán (esetleg érdekelhetné majd az utókort?) a két fő előadó, dr. Erdész Ádám és Héjja Julianna Erika előadásának megemlítésével. Mindketten a téma, a bemutatott könyv anyagának rendkívül alapos ismeretében szóltak. Utánuk egy sor aradi (legalábbis aradi származású) polgár kapott szót. Matúz András (most külföldön élő) képzőművész, a könyv borítólapjának tervezője, például. A katedrát, amely mögött „Gazsi” ült (ülhetett volna), a négylábú asztal alatt földbe (valóságba?) gyökerezett, szilárd támaszt biztosító fa (tölgy?) is alátámasztja, azaz szilárd alapokon áll. Ujj János, Puskel Péter (egykori tanítványok, későbbi barátok), Nagy István meghatottan, de nem szomorúan emlékeztek Kovách Gézára régi történetekkel, anekdotákkal. Gazsi, ahogy alulírott ismerte, biztos ízlésű emberként, nem igazán kedvelte a szentimentalizmust (bár nótázásai során ez sem szorult háttérbe). Ma azonban, ha visszatekinthetne, azt mondaná: srácok, nincs ellenemre, hogy megemlékeztek rólam. De tudjátok: amit csináltam, nem csak magamért tettem. Értetek, meg a jövőért is. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
